Tégy az öregedés ellen

Ha a születési dátumunkat kivonjuk a mai napi dátumból, megkapjuk, hogy hány évesek vagyunk. Ha egy sorba állítjuk a hasonló életkorú férfiakat és nőket, akkor jelentős eltéréseket láthatunk. Vannak személyek, akik az átlagnál idősebbeknek, mások az átlagnál fiatalabbnak néznek ki.

Ha megkérjük a felsorakozott „egyidős” embereket, hogy fejtsenek ki valamilyen fizikai aktivitást, fussanak pár száz métert, menjenek fel a 10. Emeletre, guggoljanak le és álljanak fel 20-szor, stb., a teljesítményekben jól mérhető különbségek lesznek.

Vannak, akik el sem tudják végezni a feladatot, másoknak igen rövid idő szükséges ehhez.Ha a feladat elvégzése után megvizsgáljuk az embereket, akkor is jelentős különbségeket fogunk tapasztalni. Egyesek erősen megizzadnak, kipirulnak, vagy éppen elsápadnak, hevesen ver a szívük, zihálnak, és a testmozgás előtti fizikai állapot lassan, hosszú pihenés után áll helyre. Mások a fizikai aktiválás után igen rövid időn belül visszanyerik a nyugalmi állapotnak megfelelő pulzust, légzésintenzitást, stb.

Ha az „egyidős” személyeket szellemi feladatok elé állítjuk, annak elvégzésében is jelentős eltéréseket fogunk tapasztalni. Például ha 10 tárgyat mutatunk, majd egy bizonyos idő után emlékezetből vissza kell idézni, hogy mit láttak, ismét nagyok lesznek a különbségek.

Ha beszélgetésbe elegyedünk ezekkel az „egyidős” emberekkel, azt tapasztaljuk, hogy még az azonos élethelyzetben levő emberek is másként élik meg mindennapjaikat. Vannak, akik a nehézségeket sorolják, a gondjaikat, mások „önkéntelenül” életük örömeiről, a körülöttük lévő emberek sikereiről számolnak be.

A fenti példákból az látszik, hogy az „egyidős” emberek közül egyesek fiatalabbnak, mások idősebbnek tűnnek. Azt gondolom, hogy mindannyian tapasztaltuk már ezt a jelenséget a körülöttünk élőknél. A fizikai, szellemi kor egyénenként jelentősen eltérhet a valós életkortól. A köznapi életszemléletben jelentősen benne van az a vélemény, hogy ezeket a dolgokat az öröklött gének határozzák meg. Szerencsés ember olyan géneket örökölt, hogy lassan öregszik, nagyobb a fizikai és szellemi teljesítőképessége.A tudomány bebizonyította, hogy az öröklött génjeink jelentősen befolyásolják életlehetőségünket és életminőségünket.Ám egyre több tudományos felismerés bizonyíthatja, hogy életvitelünktől, szokásainktól függően jobban, illetve rosszabbul gazdálkodunk adottságainkkal.

Ma már az orvostudomány  ki tudja mutatni, hogy biológiai életkorunk milyen irányban és mértékben tér el valós életkorunktól. És azt hiszem, az is egyértelmű, hogy szokásaink, életmódunk megváltoztatásával befolyásolni is tudjuk a biológiai korunkat. A rossz szokások, túlzott alkoholfogyasztás, kábítószerek élvezete, túlsúly, szellemi és fizikai cselekvési kedv hiánya, a magányosság, kezdetben betegségekhez, gyorsabb öregedéshez, rosszabb életminőséghez, korábban bekövetkező halálhoz vezetnek!Mindennek az ellenkezője is igaz, a káros szenvedélyek visszaszorítása, a rendszeres orvosi ellenőrzés, és a betegségek előjeleinek kezelése, a helyes táplálkozás, a mozgás, a szellemi frissesség, agytornák, kultúra és művészetek iránti igény, a megjelenés ellenőrzése, az aktív társasági élet fiatalabbá tesz.

Az ember a születésétől fogva öregszik, de élete első felében ez igazán nem zavarja, sőt várja, tekintettel arra, hogy azt érzi, hogy az élet minden területén javul a teljesítőképessége, erősebb lesz, okosabb lesz, egyre könnyebben birkózik meg az élet nehézségeivel, és egyre több lehetőséget kap a kiteljesedésre, az élet élvezetére. Egy bizonyos kor után azonban apró hibák kezdenek jelentkezni, romlik a szellemi és fizikai teljesítőképesség, esetleg az életminőséget jelentősen rontó jelenségek lépnek fel. Először tapasztalva tudomásul vesszük ezeket, a jeleket, próbáljuk tovább élni az életünket, apró változtatásokkal, pl. szemüveget veszünk olvasáshoz, nem futunk már a busz után, több időt töltünk a fürdőszobában, több kávét iszunk és vitamint eszünk, hogy jobban bírjuk a rohanást.

Ha jelentősebb változás nincs az életvitelben, a negatív jelenségek erősödhetnek, többször vagyunk betegek, csökken a teherbíró képességünk, munkabírásunk, életkedvünk, stb. Ha változtatunk életmódunkon, észrevehetően javulni kezdenek a dolgok. A megindult kedvezőtlen folyamatok lelassulnak, sőt visszafordulnak, pl. helyes táplálkozással, testsúlyunk csökkentéssel, sokkal könnyebben megyünk fel a lépcsőn, cipeljük a bevásárló kosarakat, vagy épp az unokákat, szívesebben kertészkedünk, mozdulunk ki otthonról, stb.

Ma már a tudomány és a szolgáltatások egész sora segíti a fiatalodást, a szebb, boldogabb és hosszabb életet. Az orvostudomány egyre korábban képes előre jelezni betegségeinket, azokat visszaszorítani, meggyógyítani. A természetes gyógymódok igen kíméletesen, de hatékonyan veszik fel a harcot a betegségek és kellemetlen tünetek ellen. A plasztikai sebészek átalakíthatják, átformázhatják a testet. A kozmetikusok, fodrászok, stylistok (divat-tanácsadók) az egész stílust, megjelenést hatékonyan változtatják meg a fiatalos külső megőrzése érdekében. A táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek feltárták és tanítják, hogy mit, mennyit és hogyan fogyasszunk, hogy testünkből folyamatosan a legjobb teljesítményt hozzuk ki. A fitness termek és sportolási helyek személyi edzőkkel biztosítják az optimális mozgást. Az utazási irodák, wellness központok ajánlják az aktív a kikapcsolódást és felüdülést. A kulturális intézmények jobbnál jobb programokat kínálnak.

A hasonló érdeklődésű emberek klubokba, egyesületekbe szerveződnek, érdeklődési körüknek megfelelően. Véleményem szerint a fiatalodáshoz, a lassú öregedéshez és a sokáig tartó, boldog élethez a felsorolt tényezőkre együttesen figyelő életmód vezet. Hiába sportolunk, ha magas vérnyomásunkat, vércukorszintünket nem kezeljük, hiába fogyunk le, ha nem változtatunk ruházkodásunkon, stílusunkon – azt fogják kérdezni ismerőseink: beteg vagy? -, hiába edzünk sokat, ha nem élünk társasági életet, nem tartunk kapcsolatot barátainkkal, rokonainkkal, magányosak maradunk, hiába járunk rendszeresen orvoshoz, ha nem érdekelnek a világ eseményei, történései, nem tudunk felszabadultan kikapcsolódni, szomorúak maradunk.

Úgy érzem, hogy a fenti életmódváltás, életstílus kialakítása egyedül nehéz. Nehéz kiválasztani a sok lehetőség közül a nekünk megfelelőt. Nehéz a cselekvések helyes sorrendjét kialakítani. Nehéz a napi „taposómalom” mellett ezekre időt szakítani. Nehéz folyamatosan, hosszabb távon végigvinni a változásokat. Nehéz mindenért egyedül fizetni. Sokkal könnyebb, ha társak és segítő, hozzáértő emberek között változtatok a hozzáállásomon. Mindannyian elfogadtuk, hogy a felnőtté válás folyamatában sokan segítettek, irányítottak bennünket, a család, rokonok, intézmények, bölcsőde, óvoda, iskola, katonaság, stb. Az öregedési folyamat szintén egy nagyon jelentős változás az életünkben, és ennek a folyamatnak a megélését szinte mindannyian egyedül végezzük

.Arra gondoltam, hogy a középosztály klub keretein belül, lehetőségünk lesz, jó és rossz tapasztalatinkat közreadni. Társakat találni a tevékeny életmódhoz.

 

Gayerhosz István

 

Támogatók