Képzelt riport a 2018-as magyarországi választásról I.

Hát ezt is megértük! Ki gondolta volna tavaly április 8-án, amikor még csak a másnapi CEU tüntetésre készültünk, hogy ez lesz majd a fordulat napja és a Fidesz ámokfutása elér a falhoz. Akkor csak annyit éreztünk, hogy mégiscsak van remény és talán fel lehet ébredni abból a rémálomból, ami 2010-ben kezdődött.

Chemtrail generáció

 

 

A Brexit után komolyan végig kell gondolnia a mainstream politikai köröknek azt, hogy lehet-e, érdemes-e a hagyományos módon politizálni.

Horváth Tibor, a magyar Robin Hood

 

 

 

Kérlek, mutasd be magad, ki az a Horváth Tibor?

 

1971-ben születtem Debrecenben, hetedik gyerekként a családunkban. Magyar és cigány vér folyik az ereimben. Nagyon nehéz gyerekkorunk volt, nagy szegénységben éltünk, ami édesapám halálával csak még inkább fokozódott.

Orbán Viktor eltitkolt beszéde

"Előkerült" Orbán Viktor beszédének szövege, amit 2015. májusában szeretett volna elmondani, de végül egy másik papírköteget tettek elé.

Menthetetlen?

A legrosszabbra felkészülni sokszor lehetetlen. Amikor valamely közeli hozzátartozónk nagyon beteg, az utolsó pillanatokig reménykedünk, hogy történik még valami és minden jóra fordul. Azután... Valami hasonló érzés kavarog most bennem hazánk jelenlegi hanyatlásával kapcsolatban.

Jézusról Charlie Hebdo kapcsán

Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy „a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek […], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják […] a lakosság bármely részét”.

Párhuzamok

Az ENSZ 2012 –ben megrázó, fénylépekkel illusztrált tanulmányt készített a világban folyó gyermek munkáról. Kicsit is érző ember szeme nem marad szárazon, ha belenéz. Dél-Amerika és az ázsiai országok szerepelnek a kiadványban, ami nem lepett meg senkit. Szívszorító, ahogy Indiában a három éves csemeték a márványt csiszolják pici kezükkel napi 10-12 órában. Hogy jutott mindez most eszembe?

A MANYUP story, avagy hogyan lettünk forradalmárok?

 

Mottó: Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak:

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza / Leónidasz spártai király

Civilek és pártok

A politizálás nem más, mint a közügyekkel való foglalkozás. Aki azt állítja magáról, hogy nem politizál, valójában pontosan azt teszi, hiszen ezen döntésén keresztül bizonyítékát adja annak, ő, mint joviális alattvaló kiszolgálja az aktuális politikai kurzust.

Ingyenes felsőoktatás?

Farkas Szilvia Angéla

Tavaly parázs vita folyt a szakemberek és az érintettek körében a felsőoktatási keretszámokról, s ennek kapcsán tandíjról és "röghözkötésről". Családi és baráti körben akkor fogalmaztam meg először a probléma megoldásának szerintem járható útját. Az enyém nem egy kidolgozott, jól átgondolt és "támadhatatlan" modell a felsőoktatás finanszírozásának problémájára, hanem pusztán egy egyszemélyes "brain storming". Gondolatom nem új keletű, de most is időszerű. 

Összefogásosdi

Létrejön-e, teljes körű lesz-e, vagy részleges, áruló-e, aki kimarad, legyőzhető-e e nélkül a jelenlegi kormánypárt? Millió kérdés, mindenki találgat. Annak megértése, hogy mi miért alakul úgy, ahogy sokkal bonyolultabb, mint képzelnénk.

Hej tanárok, ti bamba birkák

A volt kollégáimnak...

Májusi gulyás

Sokasodó emlékeim szerint a május a tűz, a víz, a szenvedély meg a bogrács hava. Papírforma szerint viszont a Pünkösd hónapja. Az idén elmaradt a tavasz, még mindig foglyai vagyunk a télnek, pedig már éppen ideje lenne szabadulni a hideg szorításából és megkapni jussunkat, járandóságunkat a tavaszból, a zsenge zöld színek sokaságából, a májusfából, a mustáros virsliből, a szabadban kortyolt sör habjából, majd az első idei rántott csirkéből, az üdítően kesernyés spárgából, a Duna-parti rétek sóskájából, a kisoroszi eperből, a legpirosabb és legropogósabb cseresznyéből.
Az éltető napfényről, az újraéledő szerelmektől nem is beszélve.

Kedvenc tanáraink

Fontosnak tartjuk, hogy a közelünkben élő, mások számára is példaképként szolgáló embereket ismerjük meg. Nyilván minden szakmai területen vannak kiválóságok, de mi mégis a tanárokat választottuk, mivel az utóbbi évtizedekben talán a pedagógus szakma szenvedte el a legnagyobb presztizsveszteséget, melynek okairól sok mindent tudunk: kontraszelekció, alacsony anyagi elismerés, állami elismerés hiánya, stb. Továbbra is várjuk azon tanárok bemutatását, akik nagy hatást értek el diákjaikra, akiket érdemesnek gondolhatunk arra, hogy példaképül ajánlhatjuk gyerekeinknek, barátainknak.

Húsvét van

Ha keresztény vagy, ha nem, a világnak ezen a részén Húsvét van. Emberek állnak sorban kötözött, mesterségesen gömbölyített sonkákért, hagyományos füstölésű sódarokért. A háziasszonyok visszaemlékeznek a tavalyi év sonkájára, a hentesre, az eladóra, és visszajárnak oda, ahová érdemes.

Farsang

Az idén nagyon gyorsan véget ér a farsang. A mostani volt Farsang vasárnap, ma van Húshagyó kedd, és holnap, Hamvazó szerdával kezdődik is a Nagyböjt.

Adjon az Isten

“Adjon az Isten szerencsét,
Szerelmet, forró kemencét,
Üres vékámba gabonát,
Árva kezembe parolát...”

Praktikus tanácsok álláskeresőknek

Előzmény

Önéletrajz, motivációs levél

Ma az ún. amerikai típusú, könnyen áttekinthető szakmai önéletrajzot várják el a munkáltatók. Néhány kivételtől eltekintve, az önéletrajz ne legyen 2 oldalnál hosszabb, ha szükség van referencia munkák felsorolására, publikációs jegyzékre, stb., azt inkább tegyük mellékletbe.

B.Ú.É.K!

Minden barátunknak nagyon boldog,

sikerekben gazdag újévet kívánunk!

Gondolatok az öregedésről...

Megfontolandó  szavak az öregedésről egy jókedvű nénitől...

Köszönet

Kedves barátaink!

Köszönjük szépen a megtisztelő figyelmet, csak titokban reménykedtünk abban, hogy ilyen sokan mutatnak érdeklődést induló honlapunk iránt.

Ádventi készülődés

Ennek a készülődésnek a középpontjában az ún. termős asztal áll, amely felidézi azokat az időket, amikor még nem állítottak karácsonyfát, hanem a szertartásosan előkészített karácsonyi asztal állt az ünneplés középpontjában.

Rükverc 1. rész

1973

Trabant 600 S

11 éves vagyok, kiskamasz. A családunk átlagos magyar család a szocializmus keretei között. Szüleim foglalkozása is teljesen középszerű: apám légiforgalmi irányító, anyám vegyésztechnikus.

A legfőbb érték

A legfőbb érték…

Az ember élete véges, és bár ezt nehéz megszokni, belegondolni se könnyű, mindenféle praktikákkal ezt a gondolatot messze el tudjuk hessegetni magunktól.

Bevezető

Az Amerikai Egyesült Államokban jelentős aggodalmak kísérik azokat a jelentéseket, melyek arról számolnak be, hogy az amerikai középosztály létszáma csökken.

Mondd meg, mit eszel?

Mondd meg mit eszel és megmondom ki vagy, de azt is, hogy honnan jöttél és merre tartasz. Megmondom kikkel éltél együtt, mifélékkel vagy ma körülvéve.

Tégy az öregedés ellen

Ha a születési dátumunkat kivonjuk a mai napi dátumból, megkapjuk, hogy hány évesek vagyunk. Ha egy sorba állítjuk a hasonló életkorú férfiakat és nőket, akkor jelentős eltéréseket láthatunk. Vannak személyek, akik az átlagnál idősebbeknek, mások az átlagnál fiatalabbnak néznek ki.

 

Támogatók