Chemtrail generáció

 

 

A Brexit után komolyan végig kell gondolnia a mainstream politikai köröknek azt, hogy lehet-e, érdemes-e a hagyományos módon politizálni.

Meggyőződésem szerint nem, mert a 20. században még működő, érték alapú politizálás helyébe lépett az emberek tudati állapotának öncélú torzítására építő kommunikációs rendszer, amely ellen még nincs orvosság.

A világ számos pontján, fejlett és elmaradott országokban is előretört a gyűjtőnéven populistának nevezett vonal. Trump, Podemos, Sziriza, Orbán, Kaczynski… Közös bennük az, hogy az országaik méretéhez képest nagy tömegeket tudtak (tudnak) befolyásolni, meggyőzni arról, hogy a „normális” politikával szemben létezik más alternatíva, ami bár szembe megy az ésszerűséggel, de amennyiben az általuk ajánlott útra lépnek a választók, akkor bizony eljön a földi mennyország.

A populista erők pszichológiai eszköztára a nem túl bonyolult, a zsigeri gyűlöletre épít. Van közös ellenség, aki el akarja venni az életterünket, ezért egy lehetőség marad, szembefordulni az ellenséggel. Ebbe a csapdába estek be most a derék britek is, akik a beözönlő, zömében kelet-európai bevándorlók miatt szavaztak a kilépésre. Ugyanez a logika áll a kvóta-népszavazás hátterében is, hiszen a „gyűlölt brüsszeli bürokraták migránsok millióit akarják kötelezően letelepíteni sokat szenvedett hazánk földjére”.

Mitől lehet ennyire sikeres ez a nyilvánvalóan hazug és ostoba propaganda? Korunk nagy vívmánya, az internet segítségével szinte percek alatt jut el minden információ a világ bármely szegletébe. Ha megnézzük az interneten terjedő különböző írásokat, akkor akár jókat mosolyoghatnánk a nagyon komolynak tűnő, de nyilvánvalóan ostoba összeesküvés elméleteket. Tényleg áttér a norvég kormány a mohamedán hitre? Valóban már szedik le a német templomokról a kereszteket? Több brit önkormányzat mára tényleg igazi kalifátussá alakult? Ilyen „érdekes” hírekkel szembesül az internet népe manapság. A populista hírszolgáltatás pedig ezeket a csodálatos álhíreket felkapja és nyomja az internetet nem használó, máshonnan tájékozódni nem tudó, alacsony iskolázottságú tömegek felé (aki ezt kontrollálni akarja, elég, ha az M1-re kapcsol, bár ehhez némi mazochizmus szükségeltetik). Ezzel pedig összeáll a választásokon bőven elégséges többség.

Felmerül a kérdés, lehet-e védekezni az legújabbkori populizmussal szemben. Véleményem szerint nem, mert ész érvekkel küzdeni a demagógia hazugságaival szemben nem lehet. A politikai ellenzék az utóbbi években semmi mást nem tesz, csak opponálja a Rezsivédelmi Csodaállam intézkedéseit, persze béna, racionális eszközökkel, adatokkal, szavakkal. A változás csak akkor érhető el békés módszerekkel, ha a chemtraillel permetezett agyú milliók számára egy igazi ellencsodát tud valaki felmutatni, amelyben a mumus még Gyurcsánynál is gyűlöletesebb és aminek a jóvoltából minden hűséges szavazó saját kisrepülőn fogja végiglátogatni az elcsatolt országrészek vallási zarándokhelyeit.

 

Bartha Péter

 

 

Támogatók