A MANYUP story, avagy hogyan lettünk forradalmárok?

 

Mottó: Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak:

Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza / Leónidasz spártai király

 

Hát a fene sem gondolta volna négy évvel ezelőtt, hogy a magántulajdon szentsége szertefoszlik itt Közép-Európában, az Európai Unióban, konkrétan Magyarországon ( a néhai Magyar Köztársaság területén). Az egyik első jel volt a magánnyugdíjpénztári vagyon – 3.000 mrd Ft – államosítása. Akkor még ezt a lépést  a többség egy számára kedvező beavatkozásnak gondolta a pompás megmentéses kommunikációnak köszönhetően. Két és félmillió jámbor, hiszékeny honfitársunk önként és dalolva dobta oda sok éves egyéni számlán gyűjtött megtakarítását a fülkeforradalom vezérkarának abban a hiszemben, hogy az állam bácsi majd nyit neki egyéni számlát és ott gyarapszik majd a békés, kiegyensúlyozott öregkort biztosító vagyonka.

Alig több, mint százezer „hitetlen” maradt, aki másképp gondolkodott, sőt egyáltalán gondolkodott. Mi a bizonyítéka annak, hogy ezek száztizenezren tényleg gondolkodtak? Nos, felvállalták a kényelmetlenséget, a ferde tekinteteket és bementek a saját pénztárukba kinyilvánítani a bennmaradási szándékot. Ehhez 2011-ben már merészség is kellett, hiszen a bennmaradási nyilatkozattal mindenki szembement a tévedhetetlen és akkoriban még nagyon népszerű fidesz állammal.

Azután szép lassan a taglétszám és a pénztárak száma is kezdett kopni. A kettő összefügg, hiszen egy-egy pénztár kiesését követően az ottani tagság jelentős része már nem vette a fáradtságot és nem lépett át a megmaradó pénztárak valamelyikébe, így 2013 közepére már csak 72 ezer pénztártag maradt. A magánnyugdíjpénztárak pedig egy érdekes zárványként csapódtak ki a magyar pénzügyi szolgáltatási szektor szűkülő palettáján. A magabiztos és egyre központosítottabb állam számára sokáig nem volt fontos ezzel a marginálisnak tűnő csoportnak az ügye. Ennek következtében fordulhatott elő, hogy néhány tucat nyugdíjba vonuló pénztártag az állami nyugdíj 75%-a mellé nem kapta meg a magánnyugdíjpénztári járadékát. 2013. nyarán ennek a problémának a megbeszélésére hoztunk létre egy Facebook csoportot „Magánnyugdíjpénztárban Maradottak” néven. Annyit sikerült elérni, hogy egy új törvény-tervezet megszövegezésre került, de 2013-ban az országgyűlés nem tárgyalta.

2014. november 21-én robbant a magánnyugdíj bomba. A 2013-ban előkészített, szakmailag teljesen elfogadható szabályozás kiegészült egy 234. §-al, amelynek nyilvánvaló üzenete, hogy a hatalom kinézte magának a maradék 60 ezres tagság 206 mrd forintját. Az eltelt néhány hét elegendő lett volna arra, hogy bárki megcáfolja ezt az „üzenetet”, de minden tárgyalási szándékot, egyeztetést lesöpört a gazdasági kormányzat.

Így lett belőlünk, 60 ezrünkből ellenálló, renitens forradalmár – akaratunk ellenére. Mi csak abban akartunk hinni, hogy létezik még a magántulajdonhoz való jog függetlenül attól, hogy az ún. alaptörvényből ez már „véletlenül” kimaradt. Kimaradt ez is, miként a nyugellátáshoz való jog is, bekerült viszont az, hogy a gyerekeknek kötelességük ellátni az idős szüleiket. Nyilván semmi sem véletlen és teljesen tudatosan kerültek be ezek a változások a korábbi Alkotmány rendelkezéseinek helyébe. Része ez is annak a rendszerváltásnak, ami teljesen eltünteti a '89 utáni időszak minden eredményét, minden vívmányát. A magánnyugdíjpénztári tagok problémája csepp a tengerben, de ennek a tengernek a vize mérgezett és a társadalomnak már csak egy nagyon szűk rétege nem fuldoklik. Ezt jelzik az egyre nagyobb számú tüntetések. Sokan találgatják meddig feszíthető még a húr, hol van a tűrőképesség határa. Ezt pontosan megjósolni szinte lehetetlen, de egy biztos, mi 60 ezren most azt a két és fél milliót is képviseljük, akiket - a jóhiszeműségét kihasználva - alaposan átvertek a centrális erőtér vámszedői. Senki sem csodálkozhat majd, ha mi is elbukunk a mi Thermopülánknál, de a történelem sokszor megmutatta, hogy a vesztes csaták után is lehet háborút nyerni.

 

Bartha Péter

 

 

Támogatók