Kapocs

Gyakran gondolkozom azon, hogy milyen kapcsok köthetnek össze generációkat. Nyilván ezerféle válasz lehet erre, de a mi családunkban egy különleges zenei kapocs biztosan létezik. Elmesélem.

1966-ban négy éves voltam. Apám egyszer hazahozott egy lemezjátszót. Aztán kerültek hozzá lemezek is, zömében az aktuális táncdalfesztiválok felvételei. Zenei ízlésem a későbbiekben átlagosan alakult: Illés, Kex, Hobó, Beatrice, Európa kiadó. Semmi különös. Aztán teltek az évek, a 80-as évek közepétől felbukkanó új zenék valahogy már nem találtak meg. Aztán a szokásos dolgok: nősülés, kapaszkodás fészekrakás érdekében, majd a porontyok: az első '89-ben, a második '91-ben.

 

Tudatosan én sem tettem semmi különöset a zenei neveltetésükért. Bakelit lemezek már nemigen voltak, akkortájt kezdtek terjedni a CD lejátszók. Az autóban mindig szólt valami zene. Hogy mi, az nagyjából véletlen volt, igyekeztem megszerezni CD-n a régi kedvenceket (Illés, Kex, Hobó...). Aztán valamikor a 90-esen évek végén, egyszer csak az egyik polcon megláttam egy ismeretlen együttest válogatás CD-jét, még az sem volt egyértelmű, minek a rövidítése a PUF. Valami miatt mégis bennmaradt a kosárban, kifizettem, beraktam az autó CD lejátszójába és onnantól kezdve valami elkezdődött. A hangok, a szavak, a gondolatok egyszerre, egy időben furakodtak be a füleinken keresztül agyunkba, szívünkbe, lelkünkbe: a gyerekekébe és a szülőkébe. Nem tudom, mi a titok (talán azért is titok:)), de lassan 15 éve nincs vita azon, hogy cseréljünk lemezt, ha megszól a Pál utcai fiúk zenéje.

 

 

Támogatók