Triatlon

Sok olyan sportág létezik, amelyről kevés szó esik, pedig képviselői minden tiszteletet megérdemelnek. Ilyen sportág a triatlon, melynek keretében kerékpározni, úszni és futni kell, mégpedig sokat és gyorsan. Az alábbiakban egy tehetséges testvérpárt mutatunk be, akik nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt értek, érnek el.

 

A Vanek testvérek múltja közös, hiszen mindketten a Ferencváros úszójaként kezdték sportpályafutásukat. Ákos tizenkét éves koráig rótta a hosszokat a népligeti medencében, ám a serdülőkorhoz érve sportágat váltott.
– Ekkor már látszott, hogy úszóként nem kerülhetek a legjobbak közé, ezért kerestem valami mást – idézte fel a sorsdöntő időszakot a 28 esztendős Vanek Ákos. – A szüleim atletizáltak, így sokat futottam én is, kerékpározni szerettem, és úgy gondoltam, ez az összetett sportág jó lesz nekem.
A triatlonnal a KSI-ben kötött életre szóló barátságot. Aztán a KSI-ben megszűnt a szakosztály, edzőjük külföldre ment, és amikor az édesapja megalapította a Budaörsi Triatlon Klub Egyesületet, sokan átigazoltak az új csapathoz. Az első komolyabb eredményeket 2001-ban érte el Ákos: az Olimpiai Reménységek Versenyén egyéniben és csapatban is első lett. Két évvel később ezüstérmet nyert a junior országos bajnokságon, a korosztályos világbajnokságon pedig kilencedikként ért célba. Ezeket a sikereket még számos követte, elsősorban külföldön. Itthon egy ideje már csak a tiszaújvárosi Világkupa-versenyen indul. A legjelentősebb erőpróbának a 2009-ben létrehozott világbajnoki sorozatot, a World Triathlon Seriest tartja, amelynek több állomásán is rajthoz áll minden évben.
A 2012-es szezon balszerencsésen kezdődött Vanek Ákos számára. Június elején egy edzésen többen is elestek előtte, és már nem tudta kikerülni a földre került társait – a bukás következményeként kulcscsonttörést szenvedett. Négy hétig nem futhatott és kerékpározhatott, hat hétig nem úszhatott, mégis nagyszerűen zárta az évet. A kitartóan végzett gyógytorna és a rehabilitáció olyan jól sikerült, hogy az augusztus végi stockholmi váltó-világbajnokságon nyolcadik lett csapattársaival, köztük húgával, Margittal. Szeptemberben a hatodik helyen végzett a koreai Világkupa-versenyen, majd egy héttel később a Word Series történetének legjobb magyar eredményét érte el Jokohamában, ahol a tizenharmadikként futott célba.
A triatlonisták gyakran kirándulnak a kerékpározásból és dupla futásból álló duatlon, illetve az úszásból és futásból álló aquatlon versenyeire. Ákos azonban duatlonban soha nem indul, míg aquatlonban 2010-ben versenyzett legutóbb – igaz, akkor ötödik lett a budapesti világbajnokságon. Edzés jelleggel viszont néha rajthoz áll országúti kerékpárversenyeken.
– Az idén a korábbitól eltérő módon zajlik a felkészülésem – mondta Vanek Ákos. – Több világbajnoki állomáson szeretnék jól szerepelni, ami a huszadik hely környékét jelenti. A tiszaújvárosi Világkupa-versenyen az a célom, hogy dobogós helyen végezzek.
Ákos a triatlon mellett a civil életre is gondol, jelenleg az iparművészeti egyetemen tanul.
***

Vanek Margit négyévesen kezdett úszni a Fradiban, és tizennyolc esztendős koráig kitartott a vizes sportág mellett. A nagykorúság kapujában azonban ő is a triatlont választotta.
– Nem motivált már semmi az úszásban, és mivel Ákos akkor már régóta triatlonozott, úgy gondoltam, kipróbálom magam az ő sportágában – mesélte a 27. születésnapját februárban ünneplő Vanek Margit. – A futást a szüleim és az általános iskolám jóvoltából szerettem meg, a kerékpározást viszont addig csak hobbiból műveltem. A váltás nekem is jót tett, és hamarosan jöttek a jobb eredmények.
Még az U23-as korosztályba tartozott 2007-ben, és nagyszerű versenyzéssel negyedik lett a finnországi Európa-bajnokságon. Több földrészen is rajthoz állt a különböző viadalokon, és sehol sem vallott szégyent.
Bátyjához hasonlóan ő sem duatlonozik, és a 2010-es világbajnoki aranyérme – nagy fölénnyel, 39 másodperces előnnyel győzött a Kopaszi-gátnál rendezett viadalon – nem indult aquatlonversenyen sem. A 2012-es esztendő jól sikerült számára: megnyerte a triatlon magyar bajnokságot az olimpiai távon, a stockholmi World Series-futamon 14. lett, majd másnap tagja volt a világbajnoki nyolcadik helyezett magyar váltónak. Pedig a felkészülése nem a legjobban alakult, ugyanis a szakdolgozat elkészítése és az államvizsga sok idejét elvette: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett biológus diplomát.
Ami az idei versenyeket illeti, konkrét terve még nincs, ám minél több World Series- és Világkupa-futamon akar indulni. Nagyon készül a tiszaújvárosi Vk-viadalra, és szeretné kiharcolni a részvétel jogát a WS döntőjében, amit Londonban, az olimpiai triatlonversenyek helyszínén rendeznek.
– Remélem, sikerül olyan eredményeket elérnem ebben az évben is, amelyekre felfigyelnek a sportág hazai vezetői – mondta.

Margay Sándor

 

Támogatók